nőnapi

A Föld legszebb virága a NŐ!
De csak ha fejünkre nem nő!
Szépségével gyógyítja szemünk,
Testével kényezteti testünk!
Megbocsájt ha hülyék vagyunk,
Mert tudja, hogy nem változunk!
Sok PUSZIT küldök NŐNAPRA,
Legyen minden NŐnek SZÉP NAPJA!!!

Elröppent egy újabb év, akár a sóhaj,
s most, mint kanca nyakán a ló haj
úgy lobog bennem az óhaj,
hogy szavakat szavakba öltsek,
és néhány percet töltsek
azzal, hogy a rendkívül csinos, kicsit sem rút
hölgykoszorút
inkább gyorsan, mint lassan
elszórakoztassam.

Írásom azért foglalja itt a helyet,
hogy most harmatos virág helyett,
a nőnapi ünneplés hevében,
elrebegjek néhány rigmust a magam, s férfitársaim nevében.

Ilyenkor minden férfi, pasi, haver,
- a szíve ha ver -
ott hever
a nők lábai előtt,
mint a tigrisbőr, amit a vadász lelőtt.
De ne szépítsük azért, számunkra a legnagyobb talányok,
az asszonyok, a lányok.
Mi a nő? Az életünket sokszor adnánk érte mi,
de megérteni
igazán, soha nem tudjuk a titokzatos nőt,
sőt.
A női lélek mélyére egy Hegel, egy Kant
se kukkant
úgy, hogy magát kiismerje,
és amit lát ki is merje
kürtölni,
inkább elkezd kertelni.

Vegyük most sorra a történelmi nőket,
a koronás és koronázatlan főket,
hátha meg tudjuk fejteni itt-ott,
a nőt, mint kibogozhatatlan titkot.

Van egy olyan tévhit,
hogy miután Isten megteremtette a férfit,
a vállát mérgesen megrántotta,
mert rájött, hogy elrontotta.
E hibája után a fejébe vette,
és a gondolatot tett követte,
Ádámnak a bordáját kivette,
és hogy emelje a férfi körül a hőt,
megalkotta a nőt.
Évával beindult a legújabb széria,
ahol jóval domborúbb a karosszéria,
és mivel Isten nem volt hanyag,
az anyag,
mit belegyúrt, mint utóbb kiderült,
jóval tartósabbra sikerült.

Termelte a sok sikeres nőt Hellasz,
s kinek az eszéről is sok jót hallasz,
az Athénééktől Pallasz.
Vagy itt van a hét múzsa,
súlyuk együtt nincs két mázsa.
Mindegyik csókja,
mint a csáklya,
aki náluk kilincsel,
azt magukhoz láncolják bilinccsel.
Vagy vegyük, amikor a riadt,
de csodaszép Heléna miatt,
a férfiak nem voltak restek,
egymás torkának estek,
majd e végett,
a görög világ sokáig égett,
és évekig egy csomó népet
háború háborít,
és ez a háború mindenkire sok bajt ráborít.

Némely nő példaképe,
az akkori világ szépe,
aki szeretőit egymásután teszi lapátra,
Kleopátra.
Ő, az a típus,
aki a szíveken tapos.

A magyar történelemből sikeresen
kikeresem
az első nőt, aki az ország élén,
biztosan ült a trónszéke szélén,
kit kezdetben a nemesség lenéz,
ez Mária Teréz.
Később a rendek meghajolnak előtte kétrét,
és mindenki felajánlja neki életét és vérét.
Sokszor, sok férfi feje abban főtt,
hogy lerohanja Európát, ezt a gyönyörű nőt.
Évszázadokig a nyugat sugdosott fülébe,
csak ő hajolhatott fölébe,
de néhány éve keletet is befogadta az ölébe.
Egyszer a németek vezére
is pályázott kezére,
de szerencsére ez a csodaszép nő rátarti,
így hamar visszament a parti.

Hát eddig a kép, amit a nőről festettem,
eléggé testetlen,
van mit alakítani a gyengébb nem pajzán
rajzán.
Az biztos, hogy minden nő szinte
őszinte.
Bármely nő a férfit el tudja bűvölni,
s repertoárja könnyen tud bővülni,
mert ez a kellem, ez
minden nőt jellemez.
Van olyan,
akinek a tudása, mint folyam,
bőven árad,
ki szinte sose szárad,
és van olyan is, akit csak rúzs meg szempilla spirál
inspirál.
A nők tigrisként őrzik a családi kandallót,
s nem egyszer ők hordják otthon a pantallót.

Mi férfiak, nem nagyon szeretjük azt a szerepet,
mikor a nőknél számunkra csak a felebaráti szeretet
kap terepet.
Feszegetjük ezt a keretet,
hogy a hátunk majdnem bereped,
s mikor nem is várod,
akkor találod meg a párod.
Ha ledőlt köztetek a barikád,
akkor olyan a nő, mint a barikád
vagy, mint puha fehér nyulacska,
esetleg kéjesen nyújtózkodó macska.

A nők ellátnak minket minden földi jóval,
jóval
többel megint,
mint járna nekünk érdemünk szerint.
A nők a világ jobbik fele,
mi férfiak ebbe nyugodjunk bele.

Ha a világ "nőtlen" lenne,
lenne-e az embernek öröme benne?
A válaszom: nem,
kell a gyengébb nem!
Szumma szummárum azt mutatják a jelek,
a férfiak és nők külön-külön csak felek.

Tán ennyiből is ért, aki nem balga,
azért végül itt van összefoglalva.
Ezen az ünnepen senki sem morc,
éljen március 8!
Éljenek a nők,
mivel ők
az életünket megédesítők!

Kosztolányi Dezső
Nõk

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva nõi karoktól
vallok,
nõk, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más,
s szeretlek is benneteket.
igazi aranyat.


Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekbõl aranyat mostam,
igazi aranyat.


Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddõ gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztõ, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen cikázó tétovaságommal,
ha nem volnátok ti,
megértõk, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hû sáfárjai.


Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel,
s hócipõben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagok az örömtõl, hogy vagytok,
és én is vagyok mellettetek.


Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé,
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.


Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnõm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.

Garai Gábor
Nők

Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.


És büntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.


Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.


S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.